Ez egy véleménycikk és nem feltétlenül a magyar helyzetre vonatkozik. Inkább a globális tendenciákat veszi górcső alá.
Az állam egyre inkább beavatkozik a társadalomba és a gazdaságba. Diktálja, hogy az emberek hogyan élnek, és hogyan kell a cégeknek üzleti tevékenységet folytatniuk. Ez nem fog működni. Több kapitalizmusra van szükségünk.
Jelenleg 7,3 milliárd ember él ezen a földön. Az ENSZ becslései szerint ez a szám 2050-ben majdnem 9,7 milliárd, 2100-ban pedig 11,2 milliárd lesz. Mindannyian akarunk enni, öltözködni, élni, anyagi életkörülményeinket javítani. Ehhez használnunk kell e világ szűkös erőforrásait. Hogyan biztosítható az emberek közötti békés és produktív együttműködés nemzeti és nemzetközi szinten? Milyen lehetőségek vannak a környezeti fenntarthatóságra? A nemzetközi együttműködésre jó példa, hogy már elérhető az Aliexpress magyarul is.
Az ezekre a kérdésekre adott válaszok alapvető gazdasági ismereteken alapulnak. Így: A kapitalizmus az egyetlen tartósan kivitelezhető gazdasági és társadalmi forma.
A kapitalizmusban az emberek szabadok
A kapitalizmus azt jelenti, hogy a termelési eszközök magántulajdonban vannak. A kapitalizmusban az emberek együttműködnek egymással, mivel különböző céljaik és képességeik vannak. Nemcsak a kölcsönös előnyök miatt. Olyan dolgokat is előállíthatnak, amelyeket nem tudtak előállítani anélkül, hogy másokkal együtt dolgoznának. A piaci árak megmutatják, hogy mit kell előállítani a legsürgetőbb szükségletek kielégítésére, és amit ki kell hagyni, mert a mindenütt jelenlévő szűkösség miatt nem valósíthatók meg.
A kapitalizmussal ellentétben a szocializmus azt jelenti, hogy a termelési eszközöket közösségi tulajdonba helyezik. A szocializmus azonban nem kivitelezhető. Ludwig von Mises közgazdász (1881 – 1973) a “Szocialista Nemzetközösség gazdasági számvitele” című esszéjében 1920-ban kifejtette: A szocializmusban nem létezik a termelési eszközök tulajdonjoga. Ezért nem alakulhatnak ki piaci árak. Árak nélkül a jövedelmezőség kiszámítása is lehetetlen. A szocialista gazdaság káoszban, az elszegényedésben és erőszakban végződik – ellentétben minden más utópisztikus elképzeléssel.
Egy kevert rendszer nem működőképes
Kipróbálták már a kevert rendszert, amely a szocializmus és a kapitalizmus között félúton helyezkedik el; amely a szocializmus és a kapitalizmus jó oldalát használja, és kihagyja a rossz oldalukat. Az eredmény az intervencionizmus, amelyet “harmadik útnak” vagy “szociális piacgazdaságnak” is neveznek. Az elképzelés az, hogy az államnak be kell avatkozni esetenként a piacok rendszerébe – például adók, szabályok és tilalmak, előírások, stb által – annak érdekében, hogy a „kívánatos” eredményt érje el. De az intervencionizmus nem állandó rend. Egy olyan társadalomnak, amelyegyre növekvő állami intézkedésekhez folyamodik, előbb-utóbb egy szocialista-totalitárius rendszerben végződik. A szocializmus és a kapitalizmus keverése véglegesen nem lehetséges.
Az intervencionizmus ma mindenütt jelen van. Mindegy, hogy a monetáris rendszer, az iskolai és az oktatási rendszer, a nyugdíj, az orvosi és egészségügyi rendszer, illetve a jogi és biztonsági kérdések: Az állam lett mindezeken a területeken az irányító. Ennek aggodalomra kell okot adnia: ha szilárdan beavatkozik, az út egyenesen a szocializmushoz vezet, ami azonban nem működhet. Az intervencionizmus ezért nem életképes alternatíva. Ha a békét és a jólétet a szeretnénk előmozdítani a világon, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kapitalizmust.
A tulajdont tiszteletben kell tartani
A kapitalizmus központi elve a magántulajdon tiszteletben tartása amely manapság gazdasági és társadalmi problémák forrása. Például a folyók szennyezése azért lehetséges, mert nem magántulajdon, hanem állami tulajdon. Nem privatizálhatónak tekintik őket. Mindenekelőtt az állami esetjog lehetővé teszi a környezetszennyezést. Bár az utóbbi években újragondolásra került, ahogyan a sok környezetvédelmi követelmény is mutatja. Azonban az elemi hiba – a magántulajdon relativizálása vagy visszavonása – maradt.
Vegye figyelembe a következő példát: A repülőtér üzemeltetője olyan új kifutópályákat kíván építeni, amelyek növelik a forgalmat. A lakosok panaszkodnak. Az állami bíróságok általában a következők szerint járnak el: mérlegelnek. Milyen előnyökkel jár a megnövekedett légi forgalom a régióban (a „közös jó”), és milyen költségei vannak a lakosokra nézve a régióban a megnövekedett zaj miatt.
A kapitalizmusban nagyon máshogy működnek a dolgok. A következőket kéne alkalmazni: A repülőtér üzemeltetője által okozott zajártalom nem megengedhető, ha meghaladja a törvényesen előírt határt. Ellenkező esetben jogellenes beavatkozás van a régióban lakóhellyel rendelkezők tulajdonjogával szemben. Így egyetlen bíró sem engedélyezheti a repülőgép zaját azzal az indokkal, hogy a “közjót” szolgálja, még akkor is, ha ez károsítja az egyént. A légi jármű zajok áldozatainak beleegyezése nélkül a repülőtér üzemeltetője nem növelheti a légijármű forgalmat.
Az érintett személyeket kártalanítják
A repülőtér üzemeltetője számára az egyik megoldás, hogy megkapja az lakosok beleegyezését és kártérítést fizet. De ez nem növeli-e a repülőtér üzemeltetésének költségeit, és esetleg gazdaságtalanná teszi? Egy ilyen kompenzációs elv nem áll a gazdasági fejlődés útjában? Nos, ugyanezt az érvet lehetett volna felhozni a rabszolgaság megszüntetése ellen. Ebben az időszakban a polgárháború előtt az Egyesült Államokban például augyanezt az érvet hozták fel. A rabszolgaság megszűntetése a gyapottermesztés költségeinek növekedéséhze vezet, és ezért nem tanácsos!
Az érvelés etikai hiánya könnyen látható: vitatjuk, hogy egyesek (a gyapottermelők és a fogyasztók) kébyszeríthetnek másokat (a rabszolga munkásokat). Egy ilyen érv elhomályosítja azt a tényt is, hogy – ha alkalmazzuk a repülőtéri bővítés példáját – a zajkibocsátás növekedése ösztönzőleg hat a zajcsökkentő technológiákba történő befektetésre.
Az a tény, hogy az intervencionizmus problémákat okoz, például az állami éghajlat-védelem területén – például szennyező adózási vagy tanúsítási megoldásokban – tapasztalható. Az adóemelés csökkenti a szennyezőanyag-kibocsátást. Azonban ez is okoz termelési és foglalkoztatási veszteségeket, az iparágakban ugyanis emelkednek a kibocsátási költségek. Ez növeli az áruk árát, és így csökkenti a fogyasztók vásárlóerejét.
Az intervencionizmus bürokratikus apparátust igényel
Ezen túlmenően az állam létrehoz egy drága bürokráciát, amelyet a fogyasztók kénytelenek finanszírozni. Megnyílik tehát a kapu az egyre szigorúbb önkényes állami beavatkozások előtt a gazdasági és társadalmi életben. Ez bizonytalanságot okoz a befektetőkben. Beruházások, a növekedés és a foglalkoztatás szenvednek. És végül, de nem utolsósorban, felmerül a kérdés: meg fogjuk-e tudni valaha, hogy az intervencionizmus segítette vagy hátráltatta a közjót?
A kapitalizmus, amelyben a tulajdonjog világosan meghatározott és a jogsértések szankcionálhatók, a kérdésre egyértelműen válasz ad: a piaci árak a teljes költség szerint alakulnak (a közgazdászok externális költségek internalizálásáról beszélnek), és biztosítják, tranzakciók során a vevő és az eladó is jól járjon. A kapitalizmusban nincs állami tulajdon, az összes tulajdon magánkézben van: utak, járdák, városi parkok, erdők, folyók és óceánok. A kapitalista tolóerő a környezet védelméért a privatizációt jelenti minden nyilvános és „szabad” javak esetében.
Az állam beavatkozik a piacon, például kibocsátáscsökkentési előírásokkal, ezáltal növelve az árakat, és így a tranzakciók már nem mindenki számára előnyösek. Néhány gyártónak ez profitot hoz. A fogyasztók számára romlott a helyzet. Az állam és a tőle függő csoportok profitálnak a nettó adófizetők kárára. Ez a felismerés lehangoló: hogy a kormányok politikája az éghajlatváltozással a tervgazdaság vagy kényszerű gazdasági átrendeződés irányába hat és ez aláássa a magántulajdont.
A kapitalizmus a legjobb környezetvédelem
A hatékony környezetvédelemnek szüksége van a kapitalizmusra. A kapitalizmus elősegíti az előrehaladást, és így lehetőséget biztosít az embereknek arra, hogy megvédjék környezetüket. Elősegíti az energiatakarékosságot és az erőforrás-megtakarítást, a környezetbarát és az éghajlatbarát technológiák fejlesztését. És ez megvalósítható, mert a tulajdonjogok érvényesíthetővé és szankcionálhatóvá válnak – például az ipari kibocsátások légzőszervi károsodása miatt. A növekvő erőforrás-felhasználás következményei ezen a földön csak a kapitalizmussal kezelhetők.
A kapitalizmustól való elfordulás nemcsak a környezeti és éghajlatvédelmi erőfeszítésekkel ellentétes. Az emberek békés együttélését hátráltatja, egyre több és több konfliktushoz vezet. Ezért emlékeztetni kell mindenkit az alapvető gazdasági ismeretekre: a kapitalizmus az egyetlen tartósan kivitelezhető gazdasági és társadalmi rend, amely lehetővé teszi a produktív és békés együttműködést nemzeti és nemzetközi szinten!
