Közjó ésKapitalizmus Intézet Műhelytanulmány, No. 20.

A tanulmánya Gazdasági Versenyhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, aNemzeti Hírközlési Hatóság és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemeltenfontos 2009. évi fogyasztóvédelmi célú döntéseit, illetve e hatóságokdöntéseiről 2009-ben született fontosabb bírósági ítéleteket tekinti át.Részletesen elemezzük többek között a bankok, a távközlési szolgáltatók, a„fapados légitársaságok”, a kozmetikai cégek, a „törzsvásárlói rendszerek” és adohánygyártók elleni hatósági fellépést. Megvizsgáljuk továbbá a LegfelsőbbBíróság azon ítéleteit, amelyek a hatóságok magánszemélyekkel szembenikártérítési felelősségét tisztázzák. A tanulmány alapvető célja, hogy az évtörténéseit elhelyezze a Kapitalista elvárások című kötetben kifejtett normatívkeretben (Budai–Mike–Szalai [2009]).

Közjó ésKapitalizmus Intézet Műhelytanulmány, No. 19.

Tanulmányunkban a versenyjogi törvények változásait, valamint aGazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a bíróságok fontosabbdöntéseit vizsgáltuk meg 2009-ben. Alapvető célunk, hogy az év történéseitelhelyezzük a Kapitalista elvárások című kötetben (Szalai [2009]) kifejtettnormatív keretben. Három jogszabályi változást értékelünk: (1) az új alapokrahelyezett engedékenységi politikát kartellügyekben; (2) a fúziókontroll terénbevezetett „versenyhatás-tesztet”; és (3) a „beszállítókkal szembenivisszaélések” szabályozását célzó ágazati jogszabályt, az ún.„élelmiszer-termékpálya” törvényt. Emellett részletesen áttekintjük ésértékeljük a gazdasági erőfölénnyel való visszaélések, kartellek, fúziók ésvertikális korlátozások jogeseteit.

Közjó ésKapitalizmus Intézet Műhelytanulmány, No. 18.

2009.mozgalmas év volt a kapitalizmus általunk vallott értékei, az együttműködésszabadsága (a tulajdon biztonsága és a szerződések szabadsága) szempontjábólis. Egyrészt, egy erőteljes törvényhozási láz tanúi lehetünk, amikor jó néhányfontos törvény született meg, alakult át – sajnos nem mindig megfelelő iránybamozdítva a jogrendszert (például a csődtörvény esetén). Másrészt, napirendrekerültek olyan ügyek, amelyek kezelése valóban elengedhetetlen ahhoz, hogy jólműködő kapitalizmus alakulhasson ki (például az építőipari dereguláció, vagyéppen a lánctartozások rendezése). Harmadrészt, az egész évet uralta egyszabályozói düh: a pénzpiaci válság nyomán az egészen világon megfigyelhetőbankellenes, bakokat megregulázni akaró hangulat a magyar törvényhozókat,hatóságokat is elérte – ráadásul, mivel hozzánk a korábbi fogyasztóvédelmihullámok még csak most értek el, így a két bankszabályozási érvrendszeregyüttesen egy igen erős (és többször elismerten elkapkodott, átgondolatlan)bankszabályozási lépéseket eredményezett.

Tanulmányunk célja a magyarországi szabályozói gyakorlat, elsősorban az adórendszer működésének a vállalkozás, mint tevékenység szabadságára kifejtett hatásainak bemutatása. Az elemzés a szabályozásnak a vállalkozások üzleti környezetében játszott szerepét, az adórendszer működésének a vállalkozások döntéseire gyakorolt hatásait, a szabályozásnak az értékteremtő cserék létrejöttét támogató vagy megakadályozó tényezőit vizsgálja. Legfontosabb megállapítása, hogy az adórendszeri szabályok magas adminisztratív költsége az írott és a működő adózási gyakorlat szétválásához vezetett. Az adórendszer ?lepapírozásának? gyakorlata az adminisztratív költségeknél lényegesen magasabb költségekhez vezet az üzleti dokumentációknak a bizalom megteremtésében való használhatatlansága és az írott normarendszerek legitimitásának csökkentése révén.

Tanulmányunk célja a magyarországi vállalkozások közötti együttműködés garanciáinak elemzése. Két cég megállapodásának feltétele, hogy a szerződő felek megbízzanak abban, hogy partnerük is teljesíteni fogja vállalását. A használt biztosítékok köre és azok használatának feltételei jelölik ki a cserék és kooperációk lehetséges terét. Megfelelő garanciák nélkül az üzlet nem jön létre; a gazdasági tevékenység alapja, a bizalom infrastruktúrájának megléte. A bizalom infrastruktúrája a társdalom prosperitásának meghatározó tényezője, tanulmányunkban ennek magyarországi működésének feltárásához kezdünk hozzá.
Írásunk első része a bizalom infrastruktúrájának koncepcióját mutatja be. Ezután kutatási eredményeinket ismertetjük: a személyes kapcsolatok maghatározóak, a hozam elosztásában az alkuerő dominál, az állami garanciákban nem hisznek a vállalkozók. Mindezek fényében a magyarországi menedzserek rossz nemzetközi megítélése érthetőbbé válik: ha a hozam kevésbé a teljesítmény és inkább a személyes viszonyok függvénye, a teljesítményorientált menedzsment készségek szerepe leértékelődik. A tanulmány harmadik részében az élelmiszertermelés, az építőipar és a vállalatfinanszírozás esetein keresztül mutatjuk be a bizalom infrastruktúrájának működését.

E tanulmány célja, hogy a kapitalizmus jellemzőinek és a pénzpiacok kölcsönhatásának vizsgálata. Arra törekszik, hogy a Kapitalizmus Jelentés, 2008 elemzési kerete alapján értékelje a hazai pénzpiacokat. Kitérünk minden olyan pénzpiaci szegmensre, amelyben az üzleti logika és az egyéni hasznosságok (pl. kölcsön ismerőstől, rokontól) motiválják a szereplőket -- ezzel szemben kihagyjuk azokat a finanszírozási formákat, amelyekben egyéb tényezőké (pl. állami elosztási alapelvek, pályázatírási készségek, uniós szabályoknak való megfelelés) a fő szerep.

Az elemzés újdonsága, hogy a pénzpiacokat, mint a társadalmi folyamatokba, az üzleti életbe szorosan beágyazott konstrukciókat mutatja be, amelyek működési logikáját elemi erővel befolyásolja, alakítja a piaci szereplők gondolkodásmódja, értékrendje, szokásai. Ugyanakkor kísérletet teszünk arra is, hogy a pénzpiac szerepét értékeljük a "jó kapitalizmus" felé vezető úton. Vajon a pénzpiacok elősegítik-e az előnyös üzleti cserék kialakulását, a könnyű információhoz jutást, vagy a vállalkozó kedvet? Képes-e a pénzpiac áthidalni azokat a nehézségeket, amelyekkel a hazai vállalkozások a kapitalizmusunk hiányosságai miatt szembesülnek?

A magyar munkajogi rendszer alapjaiban érintetlen maradt 2008-ban. Ez abból a szempontból pozitívan értékelhető, hogy a jelentős elbocsátásoktól tartva nem avatkozott be a szociálpolitika a munkaadók és a munkavállalók kapcsolatába. A szöveg ezért csak röviden térünk ki három olyan elemre, amelyben idén is történtek kisebb változások. Ezek: (i) a munkabiztonsági rendszer, (ii) az elbocsátások jogszerűségének bírósági megítélése, illetve (iii) a munkaviszony egyes elemeinek (a munkaszerződés tartalmának, illetve a munkavállalók által okozott kárért viselt felelősség) szintén alapvetően bírói joggyakorlatból leszűrhető alakulása. Szólunk az ún. monoki modell, majd az ennek nyomán elfogadott Út a munkához (a segélyt munkához kötő) programról. Ugyan a téma nem tartozik szorosan a kapitalizmus legfontosabb munkajogi szabályozási kérdései közé, nem a két fél, vagyis a munkaadó és a munkavállaló közötti szerződéses és egyéb viszonyok kereteit szabják meg. Azonban a munkavállalásra ösztönző hatása miatt mindenképpen a munkaügyi szabályozás egyik legfontosabb 2008-as lépésének, a körülötte kialakuló vitát (a munkaösztönzés kérdésnek hangsúlyos megjelenését) pedig kifejezetten az év egyik leginkább pozitív eseményének tarjuk.

Jelen tanulmányban a Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi döntéseit vizsgáljuk annak érdekében, hogy megállapíthassuk, összhangban van-e a GVH gyakorlata a versenyjoggal szemben támasztott elvárásainkkal (lásd Mike, 2008). Az eseteket az egyes magatartástípusoknak megfelelő felosztásban tanulmányozzuk. Látni fogjuk, hogy míg az erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatos egyes ügyekben a hivatal igen körültekintően járt el, a beszállítói szerződésekkel kapcsolatban érdemes volna felülvizsgálni magát az alkalmazott jogszabályt is, mivel az abban tükröződő megközelítés közgazdaságilag megalapozatlan, esetleges mérlegelés nélküli alkalmazása pedig vélhetően káros. Bizonyos versenykorlátozó megállapodásokkal kapcsolatban a GVH figyelmen kívül hagyott néhány lényeges érvet, melyeket más esetben maga is figyelembe vett, ezért ezek a döntések nem tekinthetők kellően megalapozottnak. A horizontális fúziók esetében nincs okunk bírálni a hivatal gyakorlatát, míg néhány vertikális fúzió ügyében az engedélyezés feltételéül szabott megkötések legalábbis fölöslegesnek tűnnek.

Az írás a fogyasztóvédelem magyarországi gyakorlatát és a szabályozás elveit vizsgálja és értékeli a 2008. évre vonatkozóan. A fogyasztóvédelmi rendelkezések és határozatok alkalmasak a gazdasági szereplők és a fogyasztók viselkedésének megváltoztatására, amelyek mellékkövetkezményként káros hatású is lehet. Az írás kritikai megközelítését az indokolja, hogy fontos a lehetséges káros következmények tisztánlátása is. Értékelésre kerülnek egyrészt az év során a fogyasztóvédelemhez köthető új törvények. Különösen részletes elemzés foglalkozást érdemelt az, hogy a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény mellékletében a jogszabályalkotó per se alkalmazandó tiltásokat vezetett be bizonyos kereskedelmi gyakorlatokra. A tiltások nagy részét a közjó szempontjából kedvezőnek mondható, ugyanakkor szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy a tiltások közül több is a közösség egésze számára hátrányos magatartásokat idézhet elő. A dolgozat másik fontos célja, hogy a fogyasztóvédelemmel foglalkozó hatóságok gyakorlatát döntéseiken keresztül megvizsgálja. A Gazdasági Versenyhivatal döntéseinek vizsgálatából az a következtetés vonható le, hogy a Hivatal érvelése közgazdasági szempontból sokszor elégtelen.

2008 összességében nem tekinthető jó évnek. A magyar kapitalizmus alapintézményinek állapota összességében inkább romlott. Az év ugyan több viszonylag kedvező változással indult a cégindítás egyszerűsítésével, az ingatlanbejegyzés felgyorsulásával, vagy például a kisajátítás törvényi szabályozásának életbelépésével, de ezen kétségkívül pozitív hatásokat sajnos felülírták a negatív hatások. Ezek igazán a válság magyarországi megjelenését követő reakciók miatt erősödtek fel. Röviden két fontos negatív folyamatot azonosíthatunk:

1. a magyar vállaltok belső életének, menedzsmentjének megítélése jelentősen romlott;
2. a politika által is gerjesztett (vagy legalábbis kihasznált) üzletellenes, bankellenes ?fogyasztóvédő? követelések miatti a kormányzat, a szabályozók, a politika indokolatlanul avatkozik be a gazdaság alapvető jogrendjébe.

A következő oldalakon ennek a rövid értékelésnek az alátámasztását kíséreljük. Áttekintjük át a magyar jogi változásokat, az országról kiadott számunkra, értékeink alapján releváns jelentéseket. Öt nagyobb témakört tárgyalunk: a tulajdonjogi változásokat, a kártérítési döntéseket (mivel jelentős jogszabályváltozás 2008-ban nem volt), a szerződési jog, a hitelezés jogi szabályainak és a társasági jog alakulását. A válságra adott jogalkotói, szabályozói, kormányzati lépéseket

Kötetünk a 2008-ban megalakult Közjó és Kapitalizmus Intézet kiadványa.

Tanulmányaink az intézet küldetésnyilatkozatának szellemében készültek. Tudományos igényű, eredeti kutatásokat, illetve másodelemzéseket, továbbá elméleti-filozófiai fejtegetéseket, problémafölvetéseket tartalmaznak. Abból a normatív álláspontból indulnak ki, hogy a kapitalizmus egyike a lehetséges jó alkotmányoknak, és hogy a kapitalizmus nem két személytelen mechanizmus, az állam és a piac valamilyen optimális aránya, hanem megfelelő normák, viselkedések, intézmények és jogrend eredője. Ennek a szemléletnek a tapasztalati igazolhatóságát a közgazdaság-tudomány több korszerű irányzata és számos Nobel-díjasa is alátámasztja.

A tanulmányban olyan alapelveket fogalmazunk meg, amelyek kiindulópontot kínálnak az egyének közötti megállapodásokat korlátozó közösségi szabályok változtatásainak értékeléséhez. Szempontokat kínálunk annak megítéléséhez, hogy egy szabályozói elv vagy egy szabályozói döntés helyes, ígéretes, veszélyes, vagy káros. A tanulmány egyik fontos célja, hogy bemutassuk: a társadalmi jóléti függvényre hivatkozó, és ennek alapján a döntési konfliktusok egyértelmű feloldását ígérő megközelítés gyakran nem célravezető. Ehelyett két elvet javaslunk. Az első a 'Tisztességes konszenzus' elve. Ez azt mondja ki, hogy akkor tekintjük hasznosnak egy szabály megváltozatását, ha a tisztességes motivációval rendelkező érintettek konszenzussal támogatják - károsnak pedig akkor, ha mind elvetik. Bár ez az elv túl szigorúnak tűnik, de meggyőződésünk, hogy gyakrabban alkalmazható, mint azt általában gondolják. A másik elv a 'Vállalkozásra bátorításra elve'. Ha egy területre több ellentétes norma vonatkozik, vagy pedig a konszenzus nem érhető el, és ezért a döntéshozatalt a közösség a megbízottjaihoz delegálja, akkor azok a szabályok üdvözlendőek, amelyek arra ösztönzik a közösség tagjait, hogy fokozzák a kölcsönösen előnyös együttműködések körét és hozamát növelő tevékenységek érdekében tett erőfeszítéseiket. Ez az elv sem ad mindig egyöntetű támpontot egy szabályozási aktus értékeléséhez.

A dolgozat áttekintést ad az elmúlt évtizedben készült, magyarországi adatokat is közlő érték- és attitűdkutatások eredményeiről. Elsődleges célunk az volt, hogy a Közjó és Kapitalizmus Intézet első kapitalizmusjelentéséhez fölvázoljuk a mai magyar társadalom értékrendszerének alapvonásait. A dolgozat nemzetközi összehasonlításban vizsgálja a magyarországi értékrendszer sajátosságait, a legfontosabb cél- és eszközértékeket, a közállapotokkal való elégedettséget, az egyéni siker vélt meghatározóit, a magyarországiak nemzeti önképét, az általános bizalmi légkör meglétét, valamint a szabálykövetéssel és normaszegéssel kapcsolatos attitűdöket és tapasztalatokat. Külön fejezetet szentelnünk a magyarországi társadalom vállalkozókkal kapcsolatos vélekedéseinek bemutatására.

A fogyasztóvédelmi intézkedések közé mi azokat soroljuk, amelyek célja az (vagy az kellene, hogy legyen), hogy a fogyasztókat (és speciálisan csak a fogyasztókat) megvédjék attól, hogy olyan árukat vásároljanak, olyan tranzakciókba bonyolódjanak ?az adott területen profi? partnerekkel, amelyek számukra végső soron nem előnyösek. A jó kapitalizmust alapfeltételének az együttműködés (kooperáció) szabadságát és a felelősségvállalást tekintjük. Ez eleve szkeptikussá tesz bennünket a kölcsönösen elfogadott (és nem kényszeren, vagy hazugságon alapuló) szerződések szabályozásával kapcsolatban. A jogrendszernek arra kell ösztönöznie a feleket, hogy vállalják a felelősséget az esetleges rossz döntéseikért is. Ugyanakkor nem feledkezünk meg a korlátozott racionalitás érvéről. Elfogadjuk azt az érvet, mely szerint a fogyasztói döntések is egyre megalapozottabbak, ha nő a tét. Vagyis ha túlzott mértékben védjük az embereket a maguk számára káros döntésektől, akkor ezzel akadályozzuk a tanulást. Hat ilyen szabályozási eszközt vizsgálunk: a reklámszabályozást, a kötelező információadást, a minőségi előírásokat (vagyis annak szabályozását, hogy milyen minőségű termékek kerülhetnek piacra, kereskedelmi forgalomba), a piacra lépés engedélyezését (vagyis a licenc-rendszert, amikor nem az áru, hanem, a forgalmazó, szolgáltató minőségét írjuk elő), a kötelező garanciát és

Arra teszünk kísérletet, hogy felvázoljuk a versenyjog egy értékelési keretét, és ebben a keretben megvitassuk annak fő kérdéseit. A versenyjogra úgy tekintünk mint az együttműködés szabadságán alapuló gazdaság játékszabály-rendszerének egy lehetséges elemére. A versenyjogi szankciók célja, hogy növeljék az önkéntes együttműködés szándékos megkerülésének költségeit. A versenyjog célja helyesen a versenykorlátozó monopolizálás visszaszorítása, amely a kényszer egy formájaként fogható fel, és így ellentétes az önkéntesség elvével. A versenyjog legfőbb dilemmája, hogy általában nehéz elkülöníteni az értékteremtő és a pusztán a verseny korlátozására irányuló monopolizálás eseteit. Szerencsére a polgári jog ? beleértve a gazdasági társaságok működésére szabályozó jogterületeket ? jó esetben önmagában is megnehezíti a versenykorlátozó monopolizálást, elsősorban azáltal, hogy megkönnyíti a versenytársak piacra lépését. A versenyjog legfeljebb kiegészítő szerepet tölthet be a többi alapvető jogintézmény mellett, és az elméleti és gyakorlati nehézségek fényében az alkalmazási területét érdemes szűkre szabni.

Mivel alapértékeink között a szabad együttműködések elősegítése áll, így a munkajog alapvető feladata szerintünk az, hogy a munkaadó és a munkavállaló közötti kölcsönösen előnyös, hosszútávú szerződések kialakulását, majd teljesülését (végrehajtását) segítse elő. A munkaviszonyt úgy vizsgáljuk, mint minden más szerződést. Ebben a megközelítésben munkajog négy célját határozhatjuk meg: a szabályozás segítse (i) az egymásnak leginkább megfelelő munkaadók és a munkavállalók egymásra találását, (ii) a vállalatspecifikus humántőke létrehozását, (iii) a stabil bérek kockázatmegosztó szerepét és (iv) a munkavállalók megfelelő ösztönzését. Ebbe a megközelítésbe nem fér bele sem az, ha a munkaügyi szabályozással szemben szociálpolitikai célokat fogalmaznak meg, sem az, ha az egyedül a minél rugalmasabb munkaerőpiac kialakítására koncentrál a szabályozás. Sőt, az általunk megfogalmazott értékek, az azokból levezethető elvárások időnként éppen ellentétesek ezekkel.

A kapitalizmus alapját a tulajdon biztonsága és a szerződési szabadság, vagyis a magánjog teremtette meg. A magyar kapitalizmus intézményrendszerét kívánjuk értékelni. Nyilvánvaló, hogy elsősorban a magánjogi intézmények működésére kell koncentrálnunk. Az értékelésnek azonban alapfeltétele, hogy nyilvánvalóvá tegyük: milyen értékek alapján és mit várunk el az egyes intézményektől. Az értékrendszer összefoglalását megtette Balázs Zoltán. A kapitalizmus alkotmánya (Műhelytanulmányok No. 1.), a mostani feladatunk az, hogy a magánjogi intézményekre alkalmazzuk ezeket az elvárásokat. Megpróbáljuk meghatározni, hogy milyen magánjogi intézményrendszer segítené elő ? megítélésünk szerint ? a magyar kapitalizmus fejlődését. A számos magánjogi intézmény közül ötöt tekint át ez a szöveg: a tulajdonjogot, a kártérítési rendszert, a szerződési jogot, a hitelszerződések-hitelgaranciák jogi környezetét és a társasági jogot.

Munkánk a Közjó és Kapitalizmus Intézet ?Jelentés a Magyar Kapitalizmus Állapotáról? című projektjének keretében tekinti át a rendelkezésre álló nemzetközi összehasonlítások, értékvizsgálatok és szakirodalom főbb eredményeit. Célunk, hogy a projekt koncepcionális kereteihez illeszkedően összegyűjtsük és rendszerezzük a rendelkezésünkre álló ismereteket. Ez egyrészt önmagában is izgalmas eredményeket ígérő vállalkozás, ugyanis a három vizsgálati irány együttes alkalmazása érdekes feszültségeket tár fel. Másodsorban ez az áttekintő munka mutatja meg, hogy mely területek azok, amelyek vizsgálata hiányosnak tekinthető, milyen kérdések feltételére van szükség, ha hiteles képet szeretnénk kapni a magyar kapitalizmus állapotáról.

Jó kapitalizmusban akarunk élni 20-30 év múlva ? így fogalmazza meg a Közjó és Kapitalizmus Intézet a küldetését. Annak érdekében, hogy ez így legyen, fel kell vállalnunk a vitát: miért gondoljuk, hogy a kapitalizmus az a rendszer, amely az értékeinknek leginkább megfelel, mikor tekintjük ?jónak? a kapitalizmust. Ebben az írásban arra teszünk kísérletet, hogy Adam Smith nyomán a kapitalizmust, mint kereskedő társadalmat azonosítsuk: ez az intézményi és  társadalmi rendszer az, ahol az együttműködés szabad, ahol a kölcsönösen előnyös megállapodások, tranzakciók lehető legnagyobb része megvalósul.

Az utóbbi egy-két évtizedben egy határozottan körülírható, meglepően széles konszenzus alakult ki az akadémiai szféra és a politika, valamint a jobb- és baloldal között a követendő környezetpolitika alapelveiről. Ezek az alapelvek azonban számos ponton bírálhatók. Jelen tanulmány ? mely csupán vitaindító kíván lenni e diskurzusban ? konzervatív alapértékekkel ütközteti a környezetpolitikai konszenzus olyan elemeit, mint például a fenntartható fejlődés elve vagy a szennyező fizet elv.