Jelentés a Magyarországi Kapitalizmus Állapotáról - 2009

Éves jelentésA Közjó és Kapitalizmus Intézet tavaly tette közzé első jelentését a magyarországi kapitalizmus állapotáról, amely a 2008-as évről szólt. A mostani Jelentés tárgya a 2009-es esztendő.

Mi nem országjelentést kínálunk, hanem a magyar kapitalizmusról igyekszünk képet adni. Honlapunkon számos írásból részletesen is tájékozódhat az olvasó arról, hogy milyen felfogást képviselünk azokkal a közbeszédben gyakran elhangzó állításokkal, hivatkozott összefüggésekkel kapcsolatban, amelyek a gazdaság, a piac, az állam, a közbizalom, a verseny, a kormányzás minőségét és állapotát írják le. Ez a felfogás értékalapú, abból indul ki, hogy jól működő kapitalizmushoz jó intézmények és erényes polgárok kellenek.

Mondanivalónk nem saját alapkutatások következtetéseire épül, hanem a jelzett elméleti és morális alapon dolgozza föl a társadalomtudományok és az azokat magas szakmai színvonalon művelő intézmények eredményeit. Ugyanakkor az intézet berkein belül születtek és születnek eredeti kutatást összegző műhelytanulmányok is. A tavalyiakat önálló kötetben adtuk ki, és online formában is elérhetővé tettük. E kötet második, Tapasztalatok című része tartalmaz három ilyen tanulmányt, amelyek révén az olvasó bővebb betekintést kaphat az Intézet munkájába és megközelítésmódjába. Megjegyzendő, hogy a Jelentés szövegét az Intézet Kuratóriuma jóváhagyta, a Tapasztalatok című részben közölt tanulmányok megállapításai a szerzők álláspontját tükrözik.

2010 Magyarországon igen jelentős politikai változásokat hozott. A mostani Jelentést 2010 májusában kézbe vevő olvasótól azt kérem, hogy vegye figyelembe: a kapitalizmus alapvető összefüggéseinek vizsgálata, változásának minősítése csakis akkor történhet megbízhatóan, ha szívós, évről évre elvégzett és következetes munkával építjük föl azt a tudást, amelyre véleményünk szerint a politikai döntéshozónak és minden értéket alkotni kívánó és a közügyek iránt elkötelezett polgárnak szüksége van. Ezért az idei eseményekről jövőre tudunk hasonló formában beszámolni.

A kötet letölthető a borító képére, vagy ide kattintva (PDF 2,76MB)